A pénz
Csörög a pénz és gyorsan elgurul, nehéz utolérni! Fillérekből lesz a forint! Csak a fillérekre kell ügyelni, a forintok vigyáznak magukra! Jobb vacsora nélkül lefeküdni, mint adóssággal kelni fel!
Ily mondásokat százszámra szedhetnének össze. Népmeséink is tele vannak a pénzszerzés és megtartás intelmeivel. A pénznek az emberi életben világszerte óriási szerepe van. Miként valami földöntúli varázshatalom, úgy kormányozza sorsunkat. Mióta a világ fennáll, azért fut, fárad mindenki, hogy pénze legyen. Általános az a felfogás, hogy aki boldogulni akar, annak bizony pénzre kell szert tennie; enélkül lenézik, alsórendű sorban kénytelen tengődni. A pénz nagy mértékben hatja át és tölti be egész életünket, irányítja lépteinket, kormányozza tetteinket. Az emberek ugyan nagy kegyesen leveszik kalapjukat néha az egyéni érdem előtt s köztiszteletben szívesek részesíteni olykor a szegény embert is, de ez rendszerint kivétel. Csak a gazdagok felé szoktak hajbókolni, a pénznek adnak rangot, díszt, méltóságot, kitüntetést.
Ne legyünk álszenteskedők és valljuk be, hogy a mai világban pénz nélkül nem létezik igazi boldogság. Nevetjük, aki ennek az ellenkezőjét állítja. Lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy emberek, országok sorsa a pénztől függ. Nagy terveket, nagy gondolatokat pénzzel tudunk megvalósítani. Győzelmes csatákat szintén pénzzel nyernek, mert a Zrínyiek dicső korának örökre vége midőn csak a szent ügy lelkesíté élet-halál harcra az elszánt embereket. Bezzeg Zrínyi után néhány évtized múlva Montecucculi osztrák tábornok ki is találta szálló igévé lett híres mondását, hogy a hadviseléshez három dolog kell: Pénz, Pénz és Pénz. Úgy a hadviselés, mint a nemzetek sorsa pánzhez van kötve. Koldusnép ne álmodjon függetlenségről. Ezt mi is tapasztalhattuk az 1848-49-iki szabadságharcunk rettenetes csatáiban. Kossuth Lajosnak kevés volt a pénze. Ha csupán ötezer milliója lett volna, annyi t. i., amennyit húsz évvel később hadisarcként fizettek a franciák a németeknek! Nos, ennyi pénzzel játszva kivívhattuk volna függetlenségünket, lerakhattuk volna nemzeti létünk új korszakának fundamentumát. Anglia világhatalmát minek köszönheti? A sok pénzének. A többi nagy népek is csak ezzel boldogulnak. Amerika szédítő fejlődését szintén pénzének köszönheti. De minthogy az államok virágzása az egyesek jólététől, gazdagságától függ, tehát igaz hazafias kötelesség minden egyes emberre nézve az okos gazdálkodás, a helyes takarékosság, hogy pénzre, jólétre tehessen szert. Az élet nagy forgatagában minden pénzzé változik. A tudós pénzért adja tudományát. A politikus pénzért védi a nemzet igazát. A pap is pénzért prédikál, a földmíves, iparos szintén ezért munkálkodik. Szóval: üzletből áll a világ kedves felebarátaim!
Ne hunyja be senki a szemét, midőn pénzről kell szólani. Csak tárgyaljuk ezt a témát iskolában, szószéken, irodában, gyűléseken. Az a bajunk úgyis, hogy mindig adtuk az urat és hirdettük nagy büszkén, hogy nem akarunk kalmárkodással foglalkozni. Ennek végre már meg kell változni! Csak beszéljünk mentől többet az életet mozgató pénzről s buzdítsuk egész erővel a fiúkat és leányokat a pénznek okos szeretetére.
A magyar néplélek teljes mértékben törekszik is erre. A gyermeki és ifjú éveknek nagy küzdelme abban telik el, hogy a férfikorra megszerezhessük a szabadságot, a függetlenséget. A sok tanulás, a temérdek vizsga mind ezért történik. És haj, ám sokszor mi a nagy életküzdelem vége? Rabiga és megalázkodás. Mi ennek a magyarázata? Legtöbb esetben az, hogy az emberek nem tudnak a pénzzel bánni. Nem az a baj, hogy talán nem bírnának pénzre szert tenni, óh nálunk még mindig sokkal több ember élhetne meg, mint amennyien most vagyunk s aki dolgozni akar, kereshet itt tisztességesen; csak az ám a baj, hogy nem tudjuk keresményünket megbecsülni. A fáradsággal szerzett pénz azon módon elpárolog s maga után hagyja a gondot meg az adósságot. Aki pedig adósságot adósságra halmoz, elveszti függetlenségét, feláldozza életnyugalmát. Rettenetes veszedelem rejlik ebben s attól óvakodni kötelességünk. Óvakodhatunk pedig úgy, ha nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van. Aki a havi bevételéből csak egyetlen koronát megtakarít, boldognak mondhatja magát. Az élet legelső aranyszabálya tehát s ezt jó volna lángbetűkkel mindenüvé felírni: A túlköltéstől való őrizkedés.
Az adósságtól ment ember szabad, mint a madár, míg az adós olyan, mint a rabszolga, akinek lelke, teste a hitelezőjétől függ és ezt csaknem szószerint lehet venni, mert az adósságtól zaklatott ember úgy él, mint az üldözött vad, se éjjele, se nappala, kínzó gondjai tépik lelkét, testét. Csodálatos: vannak, akik a legnagyobb szenvedéllyel űzik az adósságcsinálást. Nem kínálhatnak nekik oly dolgot, amit meg ne vennének ha hitelben megkaphatják. Dühöng náluk a részletre vásárlás, mintha bizony nem kellene azokat a részleteket megfizetni.
Ha jól meggondoljuk, nincs könnyebb a pénzszerzés tudományánál, mert hiszen a legszegényebb ember is tud dolgozni s a munkájával pénzt keresni. De azért a pénzes ember mégis kevés, mert az emberiség nem igen ért a pénzmegtartás tudományához. Festő, művész, író, orvos, ügyvéd és a többi csak az lehet, akinek megfelelő tehetsége van hozzá. Ámde pénzszerző, pénzzel bíró mindenki lehet. Közönséges napszámosokból is lettek már gazdagok. Ha sem tudomány, sem tanulás nem kell a pénzszerzéshez, mi képezi hát a meggazdagodás titkát? A takarékosság és az erős akarat, azonfelül pedig egy kis lemondás a költséges élvezetekről.
Azt szokták erre mondani: könnyű takarékoskodni, ha van miből. A másik feltételre pedig így válaszolnak: Az akaratnak is van határa; sokszor akarná az ember a jót, de a körülmények nem engedik. A lemondásról is azt tartják, hogy az csak elméletben fest olyan szépen, de a valóságban sokszor kivihetetlen. Csakhogy az erős lelkű ember mindezekre azt mondja, ha száz és ezer embernek sikerül a pénzszerzés, bizonyára sikerül az neki is.
Fillérekből lesz a forint! Ez azt teszi: ne kicsinyeljük az apró értékeket. Sokan pusztulnak bele ily elméletbe hogy: mit kezdjek én egy-két fillérrel! Érdemes is azt megtakarítani. Pedig az aprólékosságnak van a legnagyobb értéke. Sok kicsi sokra gyűl s az elmulasztott egy-két fillér örökre elveszett rájuk nézve és később ezekért a csekélységekért meg kellett alázkodniok. Sok egyéb kellemes és jó tulajdonsága mellett nem utolsó előnye a pénzes állapotnak az is, hogy módunkban van vele jót tenni. Magasztos érzés a jó cselekedet, emeli bennünk az önérzetet, kifejleszti a jellemet. De mit ér a jó szándék, mit ér a nagy szív, az ihlettel színültig megtelt kebel, ha nincs egy árva fityingünk se az áldozati oltárra? Pénz kell ehhez meg az, hogy a pénzszerzés tudományához értsen az ember; legyen jó ízlése, hogy ne falja fel összes keresményét, ne tékozolja, ne élje el minden jövedelmét, hanem tudjon lemondani, tudjon takarékos lenni, hogy jó szíve sugallatát követhesse, lelke nemesebb ösztöne szerint áldozhasson.
Az angol, ez a híres pénzcsináló nép, ez a jólétben, gazdagságban élő nagy nemzet, a világnak két hatalmas közmondást adott. Az egyik: Az idő pénz. A másik: A pénz jellem. És ez a két jelige nagyszerűen jellemzi az angol embert, mert valóban jól tudja idejét arannyá változtatni. Hatalmas erőt képes kifejteni, szívós a munkában, fáradhatatlan a kötelességteljesítésben. Amellett fegyelmezett, mint a legszigorúbban szoktatott katona. El nem hagyja helyét és inkább elvész a zátonyra jutott hajóval, mintsem gyáván elfutna a vész közeledtekor. Az angol ember megedzi lelkét, kifejleszti akaraterejét.
De amellett ura a másik jelmondatnak is, mert a pénzben nem érti a tréfát és megbízható, mint a legjobb óra. Jellem kédése nála minden fillér, amely kezén megfordul; kereskedői szelleme nem azt nézi, mentől több s nagyobb haszna legyen az üzletből, hanem azt, hogy becsületesen kiszolgálhassa minden vevőjét.
Ezeket eltanulni kívánatos. Különben a magyar ember is sokban hasonlít az angolhoz. A magyar jellem sem tűri az üzleti álnokságot; egyenes lelkűség, becsületesség a jellemvonásunk. Csak egy bajunk van s biz’ ez nemzeti betegség nálunk, nagyban divatozik nálunk az úrhatnámság. Fenn az ernyő nincsen kas! Ahogy ez a kedves régi közmondás mondja. Öltözetünkkel, életmódunkkal igyekszünk többnek látszani, mint amik a valóságban vagyunk. Látjuk az iskolai életben is, hogy egy-két gazdag ifjút vagy lányt mennyire igyekeznek a többiek utánozni. Majd kihúzzák szüleiket a házból, hogy adjanak annyi zsebpénzt, mint azoknak van, csináltassanak olyan ruhát, vegyenek órát, ékszert stb. csakhogy fitogtathassák ők is úri voltukat. Ez a nyavalya a nagyoktól ragad rájok, mert a rangkórság pusztít az egész vonalon, most már ott vagyunk, hogy még a nép között is felütötte a fejét; polgári asszonyok selyem ruhában járnak s a férjeik kávéházban pocsékolják az időt és pénzt.
A világot pedig nehéz elbolondítani. Az emberek tudnak ám ítélni, okoskodni, jól belátnak az ilyenek benső életébe s tudják, hogy a látszat mögött nagyon is egyszerű világ honol s legtöbbször adósságok özöne környékezi az úrhatnámságban szenvedő boldogtalanokat. Az erején túl költekező “látszat-emberek” története szomorúan végződik. Pénzpocsékolásuk sokszor a törvényszékhez vezet s ott hull le végre a lepel.
A pénz varázshatalma ne bűnre csábítson, hanem jellemre oktasson. Tanulj egy kissé lemondani, hogy emelt fővel járhass. Mi szükség tobzódni, s oktalan költekezésekkel befurakodni feletted állók társaságába? Hiszen a turpisság elébb-utóbb úgyis napfényre kerül s akkor megvetés a sorsod. Ki ne ismerné a gyermekkor kedves kis meséjét a víg tücsökről. Csakhogy a befejezése nem úgy van ám, ahogy a mesekönyvekben olvastátok. A kis tücsök nagy vígan csiripelgetvén egész nyáron át, mikor barátai őt emiatt kérdőre vonták és figyelmeztették, hogy jó lenne a télre is gondolni s gyűjteni valamit, ez felelte: Ej, mit vesződjem én egész nyáron át? Miért törjem magamat, mikor oly kellemes dolog vígan, gondtalanul élni. Van elég idő; majd egyszer, mikor közeleg az ősz, egy-két nap alatt mindent kipótolok s amit ti egész nyáron kínlódva végeztek, én egy-kettőre majd behozom.
A víg legényke csak muzsikálgatott hát tovább és lesajnálta a munkában görnyedő társakat. Azok persze nem törődtek tovább vele, hanem jártak a maguk dolga után. Az történt aztán, hogy a tél hirtelen beköszöntött s a tücsöknek nem volt többé ideje a gyűjtésre. Bezzeg elhallgatott a muzsikával. Szedte a sátorfáját és megalázkodván, sorban ellátogatott a barátaihoz egy kis alamizsnáért. Most azonban azoknak állt feljebb, jól leszidták a könnyelmű zenészt amért nem gyűjtött apródonként s engedte elmúlni a kedvező alkalmat.
Nem is hinnők, mennyi ilyen póruljárt tücsök-ember kóborol köztünk. De az a különbség, hogy a szidás helyett egy kis papirost nyújtanak nekik az ő derék jóakaróik s uzsorakamat mellett segítik meg a szükség napjaiban. A pénz jellem! Halld a füledbe csengeni ifjú nemzedék ezt a híres mondást s e szerint kormányozd életedet. Légy ura a pénznek, hogy ura lehess a jellemnek. Becsüld meg a fillérkéket, ne vess meg semmi értéket, hanem takarékoskodj minden nap és minden pillanatban.
Most pedig a magyar leányokhoz fordulok! Értsétek meg ti is a pénz hatalmas tanítását. Legtöbbször a ti kedvetekért lesznek az ifjak pazarlók. Az lebeg előttük: mit mondanátok ti, ha nem tetszelegnének előttetek úr voltukkal. Nos hát ti adjatok példát, legyetek pénzt megbecsülők, munkaszeretők.
Az emberiség vagyonosodásának útja a konyhán keresztül vezet. Az életberendezésben a nőknek kellene bölcs előrelátással megállani helyüket s akkor minden nagyon megváltoznék, például az úrhatnámság nem fészkelné be magát életünkbe. Legyenek a lányok praktikusak, helyes gondolkozásúak a pénzszerzés és a pénz megbecsülés dolgában.